No Image

Harc a képekért: Twitter nekimegy az Instagramnak?

2012/12/11 Martina Varsányi 0

Alig néhány órája jelentette be a Twitter, hogy az új mobil kliensekben a fotó feltöltést az alap funkció mellett (úgy mint fotózás) kiegészítik filterekkel is. Első körben azt a 8 filtert (Vignette, Black & white, Warm, Cool, Vintage, Cinematic, Happy, Gritty) kapjuk meg, amit az Aviary felvásárlással a tulajdonukba került, ugyaninnen pár szerkesztői funkciót is átvettek: már nem csak zoomolással lehet képkivágást készíteni, sőt, akár át is méretezhetjük a képeket.

Twitter-Android-iOS-Update-Filters[1].jpg

Bár a funkciók első körben nem tűnnek nagy durranásnak, a tendenciát mindenképpen mutatja, hogy az Instagram legvonzóbbnak tartott feature-jeivel kezdenek. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Instagram képeket már nem mutatják meg natívan, akkor jól látható, hogy a felhasználókért már a nyilt színen harcolnak.

Közben az Instagram sem tétlenkedett és pár hasznos új tulajdonságra tett szert. Az egyik a már hetekkel ezelőtt elérhetővé vált webes felület volt, amit külső cégek már elég jól lefedtek, de azért mégis a saját az igazi. A klienst is tuningolták, pár apróbb módosítás mellett lényegesebb az új kamera funkció (Androidon ezt külön be kell kapcsolni, különben a droid kamera app-ját indítja el), amiben most már gridek is segítik a tökéletes képkivágás megtalálását.

Az új felülethez új filter is dukál, ez a Willow, és a tilt-shift (“vasútmodell”) effektet is továbbfejlesztették. Könnyebbé és ezáltal jobbá vált a Foursquare elérés is.

Személyes véleményem szerint még mindig az Instagram a nyerő, ezen nem változtat az se, hogy eggyel többet kell klikkelnem azért, hogy elérjem a képet.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Google Doodle: Ada Lovelace, az első programozónő

2012/12/10 Martina Varsányi 0

ada_lovelaces_197th_birthday-991005-hp[1].jpg

Senki sem gondolta volna 197 évvel ezelőtt, hogy Lord Byron egyetlen (törvényes) lánya ilyen hírnévre tesz szert. Arra még kevésbé gondoltak volna szülei, hogy az akkor még nem is létező “informatika” fogja őt magasra emelni.

Augusta Ada Byront édesanyja azért taníttatta matematikára és a többi természettudományokra, mert nem akarta, hogy lánya volt férjéhez hasonló őrült legyen (s ha nem így tesz, akkor talán irodalomórán jegyezzük meg a nevét).

De legalábbis az első nő, aki informatikával foglalkozott. Ő volt az első, akinek tudjuk a nevét, aki a geeklányok és női informatikusok számára ikonná vált. 197 éve született.

BitCast 128, mert élőben szép az élet

2012/11/29 Martina Varsányi 0

Nem tudjuk, volt-e már ilyen a hazai podoszférában, de nagyot lépünk. Élőben szövegeltünk, ráadásul nem csak hallhattál, láthattál is minket.

Martina nem ért rá kedden felvenni az idei 28. adást, így úgy döntöttünk, hogy az ideje fantáziánkat birizgáló eseményt megejtjük: élőben nyomtuk a podcastet.

Amikről beszéltünk:

Ha tetszett az élő adás, előfordulhat, hogy a későbbiekben is lesz még! 😉 Követheted az eseményeket: a Facebook, Twitter és Google+ oldalainkon, nézhetsz minket a YouTube-on. Hozzászólásaidat, ötleteidet pedig várjuk itt, hozzászólásként illetve twitteren a #bitcast taggel.

A podcast meghallgató mp3-ban, feliratkozhattok rá RSS Feeden keresztül és persze az iTunes-on is.

« Előző adás

Intrónk a Baud of Passion.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!