No Image

HAL exoskeleton a Cyberdyne-tól

2012/10/28 Martina Varsányi 0

A fenti cím kapcsán mondj legalább három sci-fi címet, aminek történetében szerepel a címből valamelyik név vagy tárgy…

A Japán Cyberdyne egy olyan exoskeletont fejlesztett ki, amelyet viselője agyhullámokkal kontrollál. A képen is látható “robotöltözetet” már a 2011-es CES-en is bemutatták, most azonban egy újabb verzióját mutatták be, ami a fukoshimai történések miatt olyan hasznos kiegészítőt kapott, mint egy teljes testpáncélt, ami nem mellesleg a radióaktív sugárzás ellen is véd. Mindezt persze úgy, hogy a megnövekedett önsúlyból “viselője” ne érezzen semmit.

HAL-brain-controlled-cyberdyne-exoskeleton-ful-body-suit-nuclear-fukusima-Japan-e1350589234294[1].jpg

A HAL (Hybrid Assistive Limb) vázat Fukoshimában fogják tesztelni, és sikeres teszt esetén remélhetőleg nem lesz szükség arra, hogy a jövőben többször alkalmazzák. De ha netán mégis szükség lesz rá, jó tudni, hogy van ilyen a tarsolyunkban.

Exoskeleton: A mesterséges külső váz angolul exoskeleton az emberi testet magába foglaló teherhordó-helyváltoztató szerkezet, ’külső csontváz’. via wiki

via neurogadget

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Rossz idő miatt elmarad a Google Androidos bejelentése

2012/10/27 Martina Varsányi 0

Hurrican Sandy miatt elmarad a Google hétfőre tervezett Androidos eseménye – írja a Verge. A hurrikán miatt New York polgármestere szükségállapotot hirdetett ki, az esemény pedig pont a kikötő körzetében van, ahonnan mindenkit evakuálnak.

Ettől függetlenül hétfőn a Microsoft útjára bocsájtja a Windows Phone 8-at és megtudhatjuk, hogy sikerült-e az MS-nek bármit is titokban tartania.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

No Image

Jön a Snapseed a Google+-ra?

2012/10/19 Martina Varsányi 0

[Véletlen törlésre került más helyett, köszönet érte a  blog.hu admin felületnek meg a türelmetlen, kapkodó törlésemnek]

Felvásárlásoknál a System Only felhasználók többsége sírni szokott, hogy elvesztik az exkluzivitást, legyen szó mail.app-ról, Instagramról vagy a Snapseed-ről. Utóbbit a Google vette meg, és amint várható volt, egyből elkezdte Androidra portolni, ami egy ilyen felvásárlás után nem váratlan esemény. Ugyanennyire kiszámítható azért az is, hogy ha a Google vesz meg egy közösségi hálózati megosztással rendelkező szolgáltatást, ami pont a Google+-ra nem küld adatot, akkor mire meglesz az Android portolás, addigra a Google+-t is tudni fogja.

Vic Gundotra (Google) a napokban a Google+ accountjára a Snapseedből posztolt egy in-flight képet, ami arra enged következtetni, hogy az átvétel hamarosan véget ér.

snapseed.jpg

via Engadget

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Jön a Snapseed a Google+-ra?

Jön a Snapseed a Google+-ra?

2012/10/12 Martina Varsányi 0